A világ legnagyobb növényevő állata

A világ legnagyobb növényevő állata


Az afrikai elefántok kizárólag növényevők, ennek következtében redős felületű őrlőfogakkal rendelkeznek. Élőhely függvényében (fás, füves, vagy fás-füves szavanna) fű, lomb, gyümölcs és kisebb ág is szolgálhat az állatok táplálékául. Az ágakat, gyümölcsöket ormányukkal tépik le, fogják kötegekbe, s így helyezik szájüregükbe a táplálékot. Nagy testük ellátása miatt hatalmas az étvágyuk, s nagy mennyiségű táplálékot vesznek magukhoz naponta. Főként éjszaka, illetve a kora reggeli órákban, esténként fogyasztják élelmüket, olykor a csorda menetelése közben is táplálkoznak, az útjukban álló fűcsomókat, illetve ágakat letépdesve.

 

 

Mindenevő az elefánt?  

Egy afrikai elefánton végzett tanulmány szerint hatalmas mérete és rendkívül jól működő emésztőrendszere ellenére sem eszik meg bármit az elefánt. Ez a hatalmas növényevő különválasztja az étrendjét alkotó fás szárú növények fajtáit és egyes részeit. A tanulmányból kiderült az is, hogy az elefánt roppant válogatós állat.

A tanulmány – amely elsődlegesen az afrikai elefántok táplálkozási szokásait vizsgálta – közli azt is, hogy mely növényeket választja ki az állat étkezéskor, azoknak mely részeit fogyasztja el, és egyes évszakokban miként változik ez a választás.

Köztudott, hogy a nagyobb állatoknak kevésbé kell válogatniuk az ételek között, mivel a testtömegük miatt a tápanyagszükségletük kisebb. Ennek köszönhetően egy hatalmas állat könnyebben emészti meg például azokat a növényeket, amelyeknek magasabb a rosttartalmuk, és mérgező vegyi anyagokat is tartalmaznak, mint egy kisebb állatfajta. Így az afrikai elefánt, aki ma a világ legnagyobb élő növényevője képes arra, hogy a növényfajok széles skáláját elfogyassza, és megeméssze. A tanulmány több mint 80 000, a botswanai Chobe Nemzeti Parkban élő elefánt táplálkozási szokásait vizsgálta és arra a megállapításra jutott, hogy noha az elefánt bármely növényt megehetné, ő mégis válogat. Választásaiban pedig meglehetősen eltér a többi állatfajtól.

Esős évszakokban például az elefántok a fogyasztható fák növényeinek mindössze 30 százalékát tartják ízletesnek, miközben a forró, száraz évszakokban ez 50 százalékra emelkedik. Az elefánt az esős évszakokban hajtásokat és leveleket eszik, a szárat, a kérget és a gyökereket részesíti előnyben, s ez a hűvös, száraz évszakokban táplálékának mintegy 50 százalékát teszi ki, míg a forró, száraz évszakokban a 94 százalékát.

Nemcsak a növényfajok szelektálása különbözteti meg az elefántot a többi állattól, hanem a növényi részek kiválasztása is. Az afrikai elefánt a kérgekre, a szárra és a gyökerekre koncentrál, nem pedig a növények lombozatára vagy termésére.

 

 

Az afrikai elefánt táplálékválasztása különös, hiszen ahelyett, hogy a fás szárú növényi összetevők többségét kiiktatnák, ők különbséget tesznek egyes növényfajták között: vannak, amiket egyszerűen figyelmen kívül hagynak, míg másokat előnyben részesítenek.

 

 

Forrás:

sciencedaily.com

wikipedia

Képek: wikipedia, pixabay

Ez az írás eredetileg a VegaKalandok magazinban jelent meg, IDE kattintva a többi vegetáriánus érdekességet is elolvashatod.

Tetszett a cikk?

 

Cikkajánló

További cikkek »